Elkezdődtek az U13-as megyei bajnokság küzdelmei is, ahol a Kelemen Attila vezette U12-es csapatunk szerepel.

2021-10-07 Off By Németh Ferenc

Végre elindultak a megyei U13-as bajnokság küzdelmei, amiket torna rendszerben bonyolít le a megyei szövetség. Az őszi szezonban 6 alkalommal fogunk játszani ebben a sorozatban, ezen kívül pedig tervezzük, hogy meghívásos villámtornák szervezésével még szélesebb körben versenyeztessük majd a gyerekeket!

U13-Megyei bajnokság 1. forduló

U12: FC Nagykanizsa – Zalakomár 2-2

         FC Nagykanizsa – Szepetnek 10:0

         FC Nagykanizsa – Kiskanizsa 7:0

Összeállítás:

  1. Donáth M. – Horváth B., Bencze B., Kálovics B.- Bali N., Farkas L.- Gémesi L., Kunics M., Kiss L.
  2. Donáth M. – Fogarasi M., Szmodics P., Hosszú D., Horváth F., Farkas L., Zöldvári Á., Szabó Á., Eszter B.

Kelemen Attila Vezetőedző:

Szerencsére szinte minden játékosomra számíthattam a gyerekek által már nagyon várt U13-as fordulóban, csak egyetlen sérültünk volt.

Így a nagy létszám miatt két hasonló képességű sort próbáltam kialakítani, hogy mindenkinek egyenlő játékidőt tudjak biztosítani. Valamint a mérkőzéseken a posztok között is sokat variáltam, hogy melyik játékosom mire képes védőként, középpályásként vagy akár csatárként is. 

A Zalakomár ellen egy hajtós küzdelmes meccset játszottunk. Sok helyzettel mindkét oldalon. Mi felépített támadásokat vezettünk, míg ők hosszú előrevágott labdákkal próbálkoztak. Végül igazságos döntetlen lett a vége.

A Kiskanizsa és a Szepetnek ellen is végig kontrolláltuk a játékot, sok gólt szereztünk, viszont ezeket a nagyarányú győzelmeket a helyén kell kezelni.

Ami fontos volt számomra, hogy sok mindent visszakaptam azokból a dolgokból, amiket edzésen gyakorlunk. Viszont a nagypályás játékhoz szükséges dolgokkal (helyezkedés, visszarendeződés, átmenetek) kapcsolatban még rengeteg a tanulnivaló.

Ha a játékosaim ugyanilyen szorgalmasan járnak edzésre, biztos vagyok benne, hogy sokat fognak fejlődni, amit a következő fordulóban már a pályán is látható lesz. 

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#