Ausztria, Horvátország, Erdély! Komoly nemzetközi tornákra utaznak utánpótlás csapataink.

2022-05-19 Off By Németh Ferenc

Mozgalmas hetek várnak klubunk utánpótlás csapataira, hiszen a kedvező járványügyi helyzetnek köszönhetően beindult a nagyüzem a külföldi tornák tekintetében is. A világjárvány előtti időben is fontos szerepet szántunk a nemzetközi utaknak, ezért nagy öröm számunkra, hogy idén újra több korosztállyal is rangos külföldi utakon tudunk részt venni.

Az első megmérettetés az U9-es, U10-es, U11-es és U12-es csapatunk számára lesz a pünkösdi hétvégén Ausztriában Gabersdorfban, ahol olyan csapatok alkotják majd a mezőnyt a teljesség igénye nélkül, mint a Sturm Graz, Maribor, Ferencváros, MTK, Slaven Beluo, Muraszombat. Minden bizonnyal komoly erőpróba előtt állnak fiataljaink, de mi nagyon izgatottan várjuk a tornát.

Az ezután következő hétvégén, azaz június 10.-én pénteken pedig 5 korosztályunk /U10, U11, U13, U14, U15/ utazik Horvátországba, méghozzá a CRIKVENICA CUP-ra, ami Horvátország legnagyobb utánpótlás tornája 233 csapat, 3000 játékos részvételével szerveznek meg az Adria parti üdülőhelyen, ahova összesen 8 országból érkeznek majd csapatok. Azt gondoljuk, hogy ez is óriási élmény lesz mind a gyerekeknek, mind pedig az edzőinknek egyaránt!

Június 19-én pedig Erdélybe, Tusnádfürdőre utazik U11-es s U13-as küldöttségünk, ahol második alkalommal veszünk majd részt a Székely-Magyar Utánpótlás Labdarúgótornán. A mérkőzéseket Csíkszeredán az akadémián rendezik majd, ahol anyaországi és székely csapatok ellen mérhetjük össze tudásunkat. Tavaly évben is rengeteg élménnyel gazdagodva jöttünk haza, idén is így lesz, hiszen a futball mellett egyéb kísérőprogramokon is részt vesznek majd csapataink.

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#