Vasárnap a III. Kerület TVE csapatát fogadjuk

2019-03-06 Off By Németh Ferenc

Barna László csapata vasárnap folytatja az NB III. tavaszi küzdelmeit. A 18. fordulóban vasárnap a negyedik helyen álló III. Kerület TVE csapatát fogadja az FC Nagykanizsa az Olajbányász stadionba 14:30-kor.

Tavaly a harmadik fordulóban találkoztunk a III. Kerület csapatával, ahol egy nagyon kemény és küzdelmes mérkőzésen meglepetés szerűen 5-0-ra sikerült győznünk idegenben. Vasárnap szintén szeretnénk megismételni egy bravúros eredményt a tabella negyedik helyen álló csapat ellen!
Az előző mérkőzésen a III. Kerület csapatából három embert is kiállított a játékvezető. Ennek köszönhetően a 48. percben büntetőt ítélt a játékvezető, amit Vittman Ádám értékesített. Az 57. percben Béli M. helyére Kovács Gy. érkezett, aki az első labdaérintéséből gólt szerzett és 2-0-ra módosította az eredményt. Majd a 76. percben és a 86. percben előbb Vlasics D., majd szintén Kovács Gy. szerzett gólt. A szintén csereként beálló Lőrincz B. szerezte a Nagykanizsa utolsó gólját, így beállítva az 5-0-ás végeredményt.

NB III Nyugati Csoport, 18. forduló
2019 március 10 ., vasárnap, 14:30
FC Nagykanizsa – III. Kerület TVE

Olajbányász Stadion

Barna László vezetőedző

Fotó Gergely Szilárd