Az első helyezett Ajkát győztük le hazai pályán
2019-03-242019.03.23.-n Szombaton hazai pályán fogadtuk a tabella első helyén álló FC Ajkát.
Nagykanizsa, 600 néző. V.: Maml. FC Nagykanizsa: Horváth M. – Pál, Szabó, Major, Gelencsér – Kretz (Kovács O., 77.), Kovács Gy., Lőrincz (Vittman, 80.), Horváth D. – Horváth B., Hetesi (Vajda, 68.). Edző: Barna László.
FC Ajka: Horváth D. – Köles, Pákai, Kovács, Keresztes – Csizmadia (Nagy E., 68.), Kenderes, Illés, Horváth P. – Oláh, Harsányi (Molnár, 56.). Edző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Lőrincz Bence
Nagyobb lendülettel kezdett csapatunk, így a 11. percben Hetesi Patrik gurította el a labdát a kapus mellett, de a védők a gólvonal előtt szabadítottak fel. A 16.percben Horváth D. szögletére Kovács Gy. érkezett, de a fejese centikkel kerülte el a kaput. A mérkőzés 22. percben Kretz Bálint ugratta ki Lőrinczet aki Horváthnak Balázsnak akart passzolni a kapus mellett, de az ajkai védő becsúszva szerelt. A 42. percben Pál Dávid cselezte ki a védőjét majd a beadás után Lőrincz fejelt a kapuba, így megszerezve a Nagykanizsa vezetését a félidőben.
Csapatunk a második félidőben szintén fölényben futballozott a már bajnok FC Ajka ellen. Több nagyobb helyzetet alakított ki csapatunk Hetesi Patrik lövései és Szabó Bálint kapufája révén. A mérkőzés vége felé a vendég csapat próbált nyomást gyakorolni csapatunkra, de a kanizsai védők szervezetten megoldották a védekezést, így megszerezve a győzelmet a még veretlen, FC Ajka csapata ellen. Csapatunk a tabella 6. helyére lépett fel 28 ponttal!
Fotó Gergely Szilárd