Maradtunk a hatodik helyen
2019-06-032019.06.02. Vasárnap 17:30 kor a Pestre látogatott csapatunk még pedig a BKV Előre csapatához.
Barna László csapata egy győzelemmel és szerencsével oda érhetett volna az 5. helyre, ha az utolsó fordulóban az előttünk lévő III. Kerület csapata hibázik. De sajnos csapatunk már a 7. percben hátrányba került. Ez után átvettük a kezdeményezést, a félidő vége felé gólt is sikerült szereznünk, Kovács Gy. csúsztatta a kapuba Horváth szabadrúgását ,de a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A második félidőben szintén gólt szerzett a hazai csapat, 22 méterről vették be Borsi kapuját, így az eredmény 2-0. Csapatunk ezek után szintén uralta a játékot, ismét rúgtunk egy gólt Vittman révén, de a játékvezető ezt is érvénytelenítette, majd nem sokkal később a hazai védő kézzel sodorta el a labdát a tizenhatoson belül, de a bíró sípja néma maradt. A 81. percben a csereként beállt Ekker érkezett Lőrincz beadására, így kialakítva a 2-1-s végeredményt. Csapatunk, ha vasárnap győzelemmel zárta volna a bajnokságot, akkor is a 6. helyen végeztünk volna, mivel a III. Kerület legyőzte a Pénzügyőr csapatát, így a három kieső az NB III. Nyugati csoportjából az Andráshida, Csepel és a Pénzügyőr csapata!
Csapatunk újoncként 12 győzelemmel, 7 döntetlennel, 11 vereséggel a tabella 6. helyén fejezte be a bajnokságot!
TOP 3 Házi gólkirályok:
- Vittman Ádám 12 góllal a házi gólkirály
- Lőrincz Bence 8 gól
- Béli Milán Kovács György, Major Máté, Vlasics Dániel, 3 gól
Köszönjük az egész éves szurkolást mindenkinek. A következő szezonban újra jövünk! Hajrá Kanizsa! Hajrá kanizsaifoci!