Kiélezett mérkőzéseken sajnos nem felénk billent a mérleg, Pápán döntetlenezett Kelemen Attila U13-as csapata.
2021-03-17Két egygólos vereség után Pápán ért el döntetlent az U13-as csapatunk, mely becsülettel helyt állt az eddigi mérkőzéseken. Hajrá Srácok!
U13: Király SZE – FC Nagykanizsa – 2:1 (1:1)
Gólszerző.:Farkas D.
Kelemen Attila vezetőedző: Az őszi elmaradt mérkőzésünket pótoltuk. Sajnos szinte teljesen sikerült lekopíroznunk a tavalyi szezonban lejátszott mérkőzésünket. Az erős szélben lejátszott mérkőzésen, szinte azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A középpályásaink nagyon jól szűrték az ellenfél támadásait, a védőink is mind támadásépítésben és a védekezésben jól oldották meg a feladataikat. Az első félidőben széllel szemben is sok szemre is tetszetős támadást vezettünk, sokszor sikerült a védőik mögé kerülnünk, de ugyanúgy, ahogy a tavalyi meccsen is a legnagyobb helyzeteket is sikerült kihagynunk. A félidő közepén sikerült megszereznünk a vezetést, de néhány percen belül egy eladott labdából egalizált az ellenfelünk.
A 2. félidőben sajnos előjött, amitől leginkább tartottam, a két hete tartó felkészülés alatt még nem sikerült olyan állóképességre szert tenni, hogy az egész mérkőzésen tudjuk a megfelelő tempót tartani, ebben nagy szerepet játszott, hogy az első félidőben végig viharos erejű széllel szemben játszottunk. A félidő közepe felé átvette az irányítás az ellenfelünk, de a kapunkig nem sokszor jutottak el, mert a védekezésünk továbbra is jól működött. A mérkőzés utolsó percében egy helyezkedési hiba miatt, az ellenfelünk, szinte egyetlen 2. félidőbeli kapura lövéséből megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Ezt a mérkőzést az első félidőben le kellett volna zárnunk!! A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra, mert mindent megtettek a győzelemért. Az első félidőben nyújtott támadójáték, beleértve a labdakihozatalokat, a középpályás áttöréseket és támadózónában végrehajtott megoldások is (kivéve a helyzetkihasználás) nagyon jól működtek.
A megbeszélt taktikát is a mérkőzés legnagyobb részében betartották.
U13: FC Nagykanizsa – Csornai SE 1-2 (0:1)
Gólszerző.: Farkas D.
Kelemen Attila vezetőedző: Felkészülési időszak végén újabb „hatpontos” bajnoki mérkőzést pótoltunk a velünk nagyjából azonos képességű Csorna ellen. Az első félidő elején kicsit „belealudtunk” a mérkőzésbe, inkább a vendégék domináltak, és szögletből egy nagy helyezkedési hiba miatt megszerezték vezetést.
A félidő további részében leginkább a küzdelem dominált, több helyzetet is sikerült kialakítanunk, de sajnos nem sikerült az egyenlítés. A szünetben rendeztük sorainkat, játékrendszert váltottunk, és bár játékunkba sok hiba csúszott, szép lassan fölénybe kerültünk, sorra vezettük a veszélyes támadásokat, és egy szép támadás végén sikerült egyenlítenünk. Ebben az időszakban eldönthettük volna a meccset, de még üres kapura sem sikerült a gólszerzés. Sajnos a végére nagyon elfáradtunk a fizikailag sokkal erősebb és nagyobb vendégek ellen, akik ezt kihasználva, igaz a mi hathatós segítségünkkel megszerezték a győzelmet jelentő találatot. Látszik, hogy nagyon sok még tennivalónk, túl sok technikai hibával és pontatlanul játszunk, és az erőnlétünkön is van mit javítani, de annak nagyon örülök, hogy szívvel-lélekkel küzdenek a gyerekek, és próbálnak mindent megtenni a győzelemért, ami most sajnos nem jött össze.
A következő két hétben nagyon oda kell tennünk magunkat, hogy a bajnoki rajtra kijavítsuk azokat a hibáinkat, amiket most elkövettünk.
U13: Pápai ELC – FC Nagykanizsa – 2:2 (0:1)
Gólszerző.: Márfi B. 2.
Kelemen Attila vezetőedző: Tartalékosan érkezünk a tavaszi bajnoki szezon első mérkőzésére, mivel két húzóemberünk is megfázott, így nem tudott elutazni velünk Pápára. Mivel a hazaiaknál több nagytermetű középpályás és csatár is volt, ezért alaposan megszerveztük a pálya középső részén a védekezésünket. A hazaiak játéka elég szokatlan volt utánpótlás szinten, mivel meg sem próbáltak felépített támadásokat vezetni, hanem a középpályáról folyamatosan ívelgettek a kapunk és a tizenhatosunk elé, hátha egy helyezkedési hibát kihasználva helyzetet tudnak kialakítani. Mi ezzel szemben szépen végrehajtottuk a rengeteget gyakorolt labdakihozatalokat, valamint súlypont áthelyezéseket, mindkét gólunkat szépen felépített támadásból szereztük. A 2. félidő 10-ig percéig igazából komoly helyzetük sem volt, csak egy-egy lecsúszott beívelésükkel jutottak a kapunk közelébe. Ekkor, a kapusom egy mélységi passzukat nem merte felvenni, mert azt hitte, hogy hozzáért a csapattársa, így fel akart szabadítani, de itt elvesztettük a labdát. A ellenfelünk cselezgetett a tizenhatosunkon belül, elesett fordulás közben, a bíró pedig 11-est adott, annak ellenére, hogy 5 perccel előtte nekünk egy sokkal egyértelműbb buktatást nem fújt be büntetőnek. A 11-est a kapusunk kivédte, de a bíró visszafújta mondván, hogy elemelte a sarkát a vonalról. A 2. büntetőt berúgták, és amikor a játékos futott a labdáért, szidalmazta a kapusomat, ő pedig kitette a könyökét, aminek nekifutott a játékos, ezért a bíró azonnali piros lappal kiállította. Benczes J. állt be a kapuba. A kiállítás sajnos alaposan megfogta a csapatot, az ellenfelünk pedig mindent egy lapra feltéve támadott, így sikerült az egyenlítés is. Ezután még volt egy ígéretes helyzetünk, de sajnos rossz döntést hoztunk , így odalett a helyzet.
A döntetlen ellenére büszke vagyok a csapatomra, mert mindent megtettek a győzelemért. Megdolgoztak a 3 pontért, de sajnos a bírók nem először a szezon során, alaposan belenyúltak a meccsbe.