Szűk vereség a listavezetőnél, majd sorozatban két fontos győzelmet aratott az U17-es csapatunk, így továbbra is harcban vagyunk a dobogóért!
2021-03-17Nem sikerült a bravúr a bajnokság egyik legjobb csapata otthonában, de így se búslakodhattak sokáig Csáki József tanítványai, hiszen folyamatosan jöttek a mérkőzések, amit remekül meg is oldottak. A sűrű mezőnyben csupán egy győzelemre van a dobogó! Folytassátok fiúk!
U17: Szekszárd – FC Nagykanizsa 2-0 (1-0)
Összeállítás: Herman – Szmodics, Rákhely, Üst, Mismás –Kolman, Heiszter(Ribarics), Erdélyi(Erdei), Macedo (Tüske), Horváth László(Takács), Horváth Áron
Csáki József vezetőedző:
A mai mérkőzésen semmi nem jött össze abból, amit elterveztünk. Nem tudtunk kibontakozni. Az elejétől le támadtak minket, amiből sikerült is gólt szerezniük a harmadik percben. Ez teljesen rányomta a bélyegét a játékunkra. Innentől kezdve nem igazán hittünk magunkban, a tudásunkban és abban, hogy bármilyen keresnivalónk is van ezen a mérkőzésen. Minden téren fölénk nőtt az ellenfelünk. Kiemelnék két játékosomat. Az egyik a kapusunk Herman Barna, aki meccsben tartott minket végig és Rákhely Pétert, aki nem a megszokott helyén nyújtott igazán jó teljesítményt.
Gratulálok az ellenfél csapatának. Az eddig látottak alapján a legesélyesebb a végső győzelemre.
U17: FC Nagykanizsa – PEAC 3-0 (3-0)
Összeállítás: Herman (Zsiborás) – Tüske, Rákhely, Üst, Mismás –Macedo, Erdélyi (Ribarics)-Kolman (Szmodics), Heiszter (Tersztenyák), Horváth L. (Erdei)-Horváth Á.
Gólszerzők: Horváth L., Heiszter, Horváth Á.
Csáki József vezetőedző:
Két hét szünet után következett ez a mérkőzés, az elveszített Szekszárd elleni mérkőzés után a fiúk szerettek volna javítani a hibáikon. Álomszerű 15 perc után 2-0-ra vezettünk. Támadólag léptünk fel az elejétől kezdve, szervezett kombinatív játékkal az első félidőben el is döntöttük a mérkőzést. A második félidőben kiengedtünk, pontatlanul és egyénieskedve játszottunk. A vártnál könnyebb győzelmet arattunk, gratulálok a csapatomnak a három ponthoz és az első félidei játékhoz.
U17: Holler FC – FC Nagykanizsa 0-4 (0-2)
Összeállítás: Hermanc– Ribarics, Rákhely, Üst, Mismás –Macedo, Erdélyi -Kolman, Heiszter (Szmodics), Horváth L. -Horváth Á.(Erdei)
Gólszerzők: Horváth L., Heiszter, Horváth Á., Üst
Csáki József vezetőedző:
Ide első füves pályán lejátszott mérkőzés volt a Holler elleni, amit nehezített a szeles időjárás. A helyzeteinket kihasználtuk, a szelet kihasználva Üst Zalán szögletből szerzett gólt. A mai végre egy könnyebb mérkőzés volt számunkra, ami kijárt nekünk. Nem ez a meccs volt, ami után ódákat lehetne zengeni, de fontos volt a győzelem.