Kilábalunk ebből is!

2021-11-04 Off By Németh Ferenc

Ugyan a szövetségi hivatalos honlap még a ma délelőtti órákban nem jelezte, de immár biztosra vehető, hogy a vasárnapi FC Nagykanizsa – Érdi VSE NB III-as labdarúgó-mérkőzés megbetegedések miatt elmarad.

Tegnap vált nyilvánossá, melyet a klub le is kommunikált, hogy a vírushelyzet miatt az FC Nagykanizsa klubjánál az utánpótlás-szekció csapatainak edzései elmaradnak, mivel a felnőtt csapat keretének tagjai között több esetben is Covid pozitív mintát találtak az elmúlt napokban. Megkeresésünkre ezt Lánczos Attila, az NB III-as együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője immár azzal egészítette ki, hogy a vasárnapi harmadosztályú bajnoki találkozójuk is elmarad. Az elkövetkezendő tétmeccsük a Veszprém elleni lehet, melyet a házigazdák jövő hét szombatra, vagyis november 13-ra kértek, mely még szövetségi jóváhagyásra vár, a Kanizsa egyébként elfogadná ezt a verziót…

Az Érd elleni mérkőzés új időpontja: december 9.

Mostanság az ellenfelek nem, ellenben a Covid legyőzött bennünket, de kilábalunk ebből is – tette hozzá némi éllel Lánczos Attila.

P.L.