Sportorvosi vizsgálatok – Fontos információk játékosoknak és a szülőknek!

2022-01-26 Off By Németh Ferenc

Szokásos téli sportorvosi vizsgálatok első időpontja volt a tegnap a Bányászpályán, ahol az idősebb korosztályok, azaz a 12 és 18 év közötti játékosok voltak soron, míg a kisebbek a 12-nél fiatalabbak február 1.-én kedden kerülnek sorra.

A járványhelyzet miatt, a Covid fertőzésen átesett játékosok esetében a következő protokoll a követendő:

  1. Az igazolt Covid fertőzött játékos a felépülés, és a karantén leteltét követő 3 hétben nem sportolhat
  2. A sportorvosi vizsgálatra a 3 hét letelte után mehet, ahol a sportorvosi vizsgálat alapján kiderül, hogy szükséges egyéb vizsgálat is a visszatéréshez (Labor, Troponin szint, UH)
  3. Panaszmentesség esetén, és a 3 hét letelte után a gyermek visszatérhet sportolni.
  4. Fontos, hogy ezen eljárások a fertőzésen átesett gyermekekre vonatkoznak, nem összekeverendő a karanténban lévő kontaktszemélyekkel!
  5. Azok a gyerekek, akik most estek át a fertőzésen, ők a sportorvosi vizsgálatra sem jöhetnek, nekik majd a későbbiekben szervezünk külön időpontot!
  6. A korábban átesett gyermekek esetében, ahol még nem telt el a 3 hét, nekik pedig február 14-én lesz időpont a Szent Imre utcában a Richter-Medben 15:15-től!

Kérjük a szülőket, hogy a sportorvosi ajánlásokat kellő felelősséggel és fegyelemmel tartsuk be, annak érdekében, hogy mindennemű kockázatot minimalizálni tudjunk! Bármilyen további kérdés esetén az edzők, vagy a szakmai igazgató tud információt adni.

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#