ARÉNA KUPA – visszaemlékező- második és negyedik hely, különdíjak! /fotógaléria/

2022-03-22 Off By Németh Ferenc

Március 5.-én szombaton tartottuk az újonnan épült KANIZSA ARÉNÁBAN nagyszabású utánpótlás teremtornánkat, mely nagyszerű színvonalat, küzdelmes mérkőzéseket, és az igazi teremfoci kínálta lehetőségek miatt rengeteg gólt hozott a kilátogató szépszámú nézősereg számára.

Bene Gábor szakmai vezető értékel:

A torna létrehozása során az vezérelt minket, hogy ebben az impozáns új kanizsai létesítménybe klubunk játékosai is be tudjanak mutatkozni, gyerekeink is élvezzék és használják az Aréna adta lehetőségeket, annak ellenére, hogy nem teremsportág vagyunk, de a téli időszakban 13 éves korig a felkészülésünket nagy részét teremben végezzük, valamint számos teremtornára járunk. Örömteli volt, hogy akceptálták a kérésünket, és nagyobb területen, oldalpalánkra, és nagyobb kapura játszottunk, ami garantálta a gólgazdag és izgalmas mérkőzéseket. A meghívott csapatok minősége is jelzi, hogy egy nívós tornát szerettünk volna összehozni, azt gondolom így utólag, hogy ez sikerült is, és biztos vagyok benne, hogy a következő téli időszakban több korosztály számára is fogunk szervezni ilyen jellegű tornát, és bízunk benne, hogy hagyományt is tudunk ezzel teremteni.

Délelőtt folyamán az U11-es korosztály, míg délután az U13-as csapatok versengtek a helyezésékért és vívtak szikrázó csatákat.

Kisharmadás Gábor vezetőedző (U11) nyilatkozata:

A tornán erős mezőny jött össze, ami jól szolgálta a csapatok felkészülését és a játékosok fejlődését is. A tornán 5 csapat vett részt, Videoton FCF BKE, Lurkó Fc Szombathely, Csepel Utánpótlás Egyesület és Kaposvár Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia alkotta a mezőnyt. A tornán 4 mérkőzést játszottunk, amelyből 3 győzelem és 1 vereség volt így sikerült megszereznünk a 2. helyezést a tornán. A csapat nagy lelkesedéssel vágott neki a tornának, az új Arénába való szereplés és a tornát körülvevő közeg és körítés feldobta a srácokat, ami nagy élmény volt számukra. Az első mérkőzésen magabiztos játékkal a Lurkó csapatát múltuk felül 5-1 végeredménnyel. A második mérkőzésen egy nagyon jó szoros mérkőzést játszottunk a Kaposvár csapata ellen, de ott nem sikerült megszereznünk a győzelmet kikaptunk 4-3, utána a Csepel csapatával találkoztunk azon a mérkőzésen végig domináltuk és így 4-1 arányban megnyertük a mérkőzést. Az utolsó mérkőzésünket a tornán a Videoton FCF csapatával vívtuk, ahol sok helyzetet dolgoztunk ki, de azok kimaradtak, több kapufát lőttünk, ha ezek bemennek, akkor nagyobb arányú győzelem is lehetett volna, mint a 3-1 végeredmény. Gratulálok minden játékosnak a tornán nyújtott teljesítményéhez és az elért eredményhez.

A tornán 2 különdíjban részesültünk Kálmán Marcell a legjobb hazai játékos lett, míg Bácskai Dominik a torna legjobb kapusának járó díjat érdemelte ki.

A csapat tagjai: Bácskai Dominik, Tóth Bendegúz, Kovács Előd, Faragó Máté, Nagy Gellért, Budai Alex, Vadász Teó, Traub Ádám, Kálmán Marcell, Kerekes Máté, Horváth Noel, Pongrácz Ádám, Rodek Gorán, Láng Levente, Németh Dominik, Németh Zoltán.

Ifjovics Ferenc vezetőedző (U13) nyilatkozata:

A tornán sajnos nem azt játszottuk, amit terveztünk, csapatom összességében enerváltan, ötlettelenül játszott, véleményem szerint többen görcsösen futballoztak, amiből nem sikerült kizökkennünk. A 4 mérkőzésünkből 2 győzelem és 2 vereség volt a mérleg, amivel a körbeverések miatt a 4. helyet tudtuk megszerezni. Többet vártam minden tekintetben a gyerekektől, de ebből is tanulni kell mindenkinek!

A tornán 2 különdíjban részesültünk Gémesi Levente, aki a legjobb hazai játékos lett, míg Fritz Olivér a torna legjobb kapusának járó díjat érdemelte ki.

A csapat tagjai: Fritz Olivér, Józsa Zétény, Domonkos Nimród, Fülöp Patrik, Varga Patrik, Papp Benett, Spollár Zénó, Keszei Attila, Gémesi Levente, Szili Bence, Farkas Leon, Gerencsér Bence, Marczin Zsombor, Bali Noel

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#