Magabiztos győzelemmel debütált hazai pályán csapatunk!

2022-09-19 Off By Németh Ferenc

Szentlőrinc csapatát fogadtuk az első hazai meccsen.

Domján Péter U14 vezetőedző:

Már előző héten látszott, hogy győzelemre éhesek lányaink. Ennek megfelelően kezdtük el az első harmadot, támadó játékkal kényszerítettük a kapu elé ellenfelünket. Az eredménye meg is lett Fülöp Jázmin már a 2. percben beköszönt. Látszott, hogy nem elégedtünk meg az egy góllal, bár rengeteg helyzetet sikerült kialakítani, sorra kimaradtak. Az első harmad végén ismét elsült Fülöp Jázmin bal lába 2:0. Szünetben csak annyi volt a dolgom, hogy nyugtassam csapatom.

Második harmad: Elkezdték élvezni is a labdarúgás szépségeit. Fülöp Jázmin vezérletével növelni tudtuk előnyünket és 7:0-ával mentünk ismét szünetre

Harmadik harmad: Egyértelmű volt, hogy az ellenfél több figyelmet fog fordítani Fülöp Jázmin semlegesítésére. Itt jött el Nagy Jázmin szerepe, szabadabban tudott játszani és növelte az előnyünket. Így alakult ki a 13:0-ás végeredmény.

Csapat győzelem volt, de mégis ki kell emelnem két játékost. Fülöp Jázmin 7-szer míg Nagy Jázmin 5-ször talált a kapuba.
Összességében megérdemelt győzelmet arattunk, Szentlőrinc csapatának gratulálok végig küzdötték a mérkőzést és további sok sikert nekik.

Leány Regionális U-14 HNP Dél-Nyugati csoport 4. forduló FC Nagykanizsa–Szentlőrinc SE 13-0 (2-0)

Összeállítás: Feurer M., Heiszter H., Bogdán F., Nagy J., Fülöp., Baj V., Kepe K., Bergmann D., Marics M., Szabó V.

Gólszerzők: Fülöp J. (7), Nagy J. (5), Bergmann D.