Első tavaszi fordulót Budapesten kezdtük a Pénzügyőr csapatával szemben.

2023-03-23 Off By Németh Ferenc

Benedek József vezetőedző:   

Az első félidő elején, a 18. percben kapott gól eléggé megzavarta csapatunkat. Ez a hiba nem ment ki jó ideig a játékosokból. Idegesen, kapkodva játszottunk. Meg is lett a következménye, hisz röpke 10 perc múlva jött a második hazai gól. Valahogy átvészeltük a félidőt. Mondhatom, hogy hibáinkból élt a hazai csapat. Voltak ugyan nagy helyzeteink, de ezeket sajnos nem tudtuk értékesíteni.

A második félidőt már jobban kezdtük, ami játékot illeti. Az eredmény alakulását viszont nem. Az 56. percben újabb hiba, és 3:0. Érdekes módon kezdtük összeszedni magunkat. Feltámadtunk. Támadó játékunk egyre jobb lett, de a helyzetkihasználásunk még mindig gyengélkedett. A kapott gólra 6 perc múlva reagáltunk, Nagy-Fáró D. révén. Itt kezdtük elhinni, hogy van keresni valónk az eredmény ellenére is. Kapussal szemben hagytunk ki két óriási helyzetet. Majd két kapufa is jelezte ezt követően fölényünket. A hazaiak jóllakottnak tűntek, és próbáltak rá ülni az eredményre.

A 82 percben Szollár B.távoli szabadrúgása talált utat a kapuba. Az utolsó pillanatig voltak helyzeteink, de sajnos már szépíteni nem tudtunk.

Azt gondolom, hogy adtunk mindenképp egy félidőnyi előnyt az ellenfelünknek. Kicsit zavartan, kapkodva játszottunk. Fejben talán nem értünk oda még, hisz eléggé dekoncentráltak voltunk.  A második játékrész már vállalhatóbb volt. Meg volt a kellő agresszivitás, többet volt nálunk a labda. Uraltuk a játékot.

Sajnos a vége vereség lett. Tanulnunk kell a hibáinkból. Egy jó felkészülés van mögöttünk, aminek a lehető leghamarabb pozitív eredménye kell legyen.

 

Női NB II. Nyugati csoport 12.forduló Pénzügyőr SE – FC Nagykanizsa 3-2 (2-0)

Összeállítás: Andor T., Molnár R., Gergelics C., Németh P., Szollár B., Balassa D., Sóstai L., Szokol D., Pintér D.(Molnár R.), Szabó Zs., Nagy-Fáró D.

Csere: Molnár R., László Zs.

Góllövők: Nagy-Fáró D., Szollár B.