Remek kezdés, de döntetlen a húsvéti rangadón

2024-03-31 Off By Németh Ferenc

Húsvétvasárnap az NB II. legutóbbi kiesője, a Szentlőrinc érkezett az Olajbányász-stadionba. Pichler Gábor csapata szeretne visszajutni a másodosztályba, ehhez hű mérleggel érkezett dél-Zalába, hiszen eddig nem talált legyőzőre a bajnokságban, tavasszal ráadásul mindössze egy gólt kaptak. Gombos Zsoltnak az adhatott némi fejtörést, hogy Haála Kada ujjsérülést szenvedett, így a 2006-os Soós Dávid először ülhetett le a felnőtt csapat padjára. Szökrönyös Dani sérülése sem jött rendbe, így 18 fős kerettel vártuk a rangadót.

A kezdőnk a következő volt:

Kálovits H.- Varga D. ,Kovaloszki M., Bencze Sz., Szabó P. – Godzsajev T., Pintér D. – Szilágyi A., Winkler A.,Lőrincz B.- Kondor K.

A meccs jobban indult, mint azt a többség várta: az első 25 percben nagy fölényben játszottunk, amit két góllal sikerült is kihasználni. Előbb Szabó szabadrúgására érkezett jól Lőrinc és fejelt Szmola lába között a kapuba. Majd 6 perccel később Kondor duplázta meg az előnyünket, szintén egy állított szituációból: egy szöglet után Lőrinc átkeveredett a jobb szélre, majd kvázi a saját helyére ívelte a labdát, és Kondor kis szerencsével, 5 méterről bekotorta a fejese utáni kipattanót.

Elégedetten is tapsolt a mintegy 400 néző, de hamar jött a fekete leves. 2 perccel később Kovalovszki adott haza rövidet egy labdát, amire Kálovits is rosszul reagált, az üres kapuba pedig Csörgő betalált. A remek kezdés ellenére, ez a hiba érezhetően megfogta a Kanizsát és a játékrész utolsó 10 percére átvette az irányítást a Szentlőrinc. Az egyenlítés egy szögletvariációból sikerült: Keresztes jött a rövidre, jól csúsztatta meg a bogyót, amit a rutinos Tamás László passzolt be a kapunkba.

2-2-vel fordultak a csapatok és a remek iramú első 45 perc után, alaposan visszaesett a tempó a másodikra. A 60. percig nem láthatott helyzetet a publikum, akkor Pataki lőtt. A 63. percben aztán ismét nagyon hibázott a hazai védelem: Kálovits kirúgása után Godzsajev veszített labdát, majd a csereként beálló Novák szerencsével elrúgta Kálovits felett a labdát, ami a játékvezető szerint átgurult a gólvonalon, így megadta a találatot, amit a hazai pad hosszan vitatott. 

Egészen a hajráig csendesen csordogált a meccs, amikor azonban Szanyi nagy bedobása és Winkler gólja 1 pontot ért: a labdahajítás átszállt mindenki felett, így jutott el Winklerhez, aki 6 méterről kilőtte a hosszút, itthon tartva ezzel legalább 1 pontot. A hajrában mind a két csapat ment előre becsülettel, de újabb gól már nem esett.

Gombos Zsolt szerint taktikailag mindent hozott a csapata, amit elvárt, ennek is volt köszönhető a remek kezdés és a közönségszórakoztató meccs. Ugyanakkor ilyen súlyos védelmi hibákkal, amik mind a 3 bekapott gólt jellemezték, nem lehetett nyerni, hiszen egy ilyen jó csapat, mint a Szentlőrinc, megbünteti ezeket az amatőr megingásokat. Egy lépést viszont lépett előre vezetőedzőnk szerint így is a csapat, hiszen az egyenlítés a gárda tartását jelzi.
Végezetül minden szurkolónknak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk, valamint a hölgyeknek sok locsolót holnapra.

Folytatás jövő héten Pécsen, akkor a PTE-PEAC-hoz látogatunk.