Hévízen is nyerni tudott a tavasszal minden mérkőzését megnyerő Kisharmadás csapat!

2024-05-07 Off By Németh Ferenc

Folyatta remek tavaszi szériáját az U13-as csapatunk, akik ezúttal Hévízen győztek.                                                                 

U 13: Hévíz Sk – FC Nagykanizsa 0-4 (0-2)

Összeállítás:Bácskai(Huszár),Budai,Lang,Pölcz(Horváth No.),Faragó(Petőházi),Traub,Kovács,

Pongrácz(Horváth Ák.),Kálmán.

Gólszerzők: Traub, Kálmán, Kovács, Faragó.

Kisharmadás Gábor vezetőedző:

Tudtuk, hogy mire számíthatunk a Hévíztől. Mi próbáltunk végig kezdeményezően játszani, a támadásainkat teljesen hátulról felépíteni, míg az ellenfél kontrára és hosszú indításokra rendezkedett be. Az átmenetekre gyorsan reagáltunk, labdaszerzés után jól mentünk át támadásba. Az ellenfelünk egy nagy helyzetet alakított ki, amit egy helyezkedési hiba miatt kapusunknak nagy bravúrral kellet védenie. Magasan védekeztünk, kerestük a mélységi játékot és a széleken a bontásokat, de ennek a hatékonysága inkább a második félidőre domborodott ki. Játékban és a helyzetek számában is ellenfelünk fölé nőttünk, többször is nagy bravúrral védett a hazai kapus. A fizikális fölényünket kihasználva uraltuk a találkozót. Amit talán igazából mi magunknak tettünk nehézzé: az első 40 percben be kellett volna rúgnunk a helyzeteket, és akkor talán könnyebb mérkőzés lehetett volna. A védekezésünk szervezett volt, pozitívum hogy nem kaptunk gólt, és hogy folyamatosan kezdeményezően játszottunk. Kiegyenlítettebb lett a játék a térfélcsere után, de a vendégek ekkor sem jelentettek veszélyt a kapunkra. A góljainkat jó periódusokban rúgtuk. Nagy dicséret a játékosoknak, nagyon jó felfogásban játszották végig a mérkőzést. Gratulálok a győzelemhez!

 #fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci