Győzelem a Szabadkikötő ellen

2019-04-22 Off By Németh Ferenc

Vasárnap 16:30-kor a THSE Szabadkikötő csapatát fogadtuk hazai pályán az Olajbányász Stadionban.

Barna László nem számíthatott Pál,Kovács O., Kovács Gy., játékára a hétvégén,így a kispadon három fiatal foglalt helyet az U19-es korosztályból!

Az első gólig nem kellett sokat várni szurkolóinknak, Vajda ugratta ki a 10. percben Kretzet, aki a jó ütemben tolta el a labdát a kapus elől és az üres kapuba gurított 1-0.
Nem sokkal később ismét Vajdától indult a támadás. A beinduló Lőrinczhez emelt, aki a kapussal szembe került és önzetlenül Vittmanhoz passzolt és az üres kapuba lőtte a labdát 2-0.

A második félidőben Vajda helyett, Ekker,Vittman helyett, Béli és Lőrincz helyett, Csáki érkezett a pályára. A vendég egy kapufáig jutottak el a második félidőben, ezen kívül egyik kapu sem volt veszélyben, így
megérdemelt kanizsai siker a 24. fordulóban.
Csapatunk 33 ponttal a 6. helyen maradt, 3 ponttal megközelítve az 5. helyen álló Komárom csapatát!