Kemény meccsen döntetlen a III. Kerület ellen
2019-03-10A tabella negyedik helyen álló III. Kerület TVE csapatát fogadtuk vasárnap 14:30-kor az Olajbányász Stadionban. Barna László csapata szerette volna megismételni a tavalyi 5-0-s eredményt a Kerület ellen. Az első félidőben csapatunk mezőnyfölényben focizott, ennek köszönhetően a mérkőzés
13. percben Vajda Roland lőhetett 18 méterről, de próbálkozása elkerülte a kaput. Ez után a mérkőzés nagy részében a középpályán folyt a játék, majd a 40. percben egy előre vágott labdára futott rá Lőrincz Bence aki egy befele csel után próbált kapura lőni, de a védő sikeresen blokkolta a lövést.
A második félidőben Béli Milánt le kellett cserélni borda sérülés miatt, helyette Kretz Bálint érkezett a pályára. A III. Kerület csapata a második játékrészben többet birtokolta a labdát,de csak egy kapufáig jutottak el. A mérkőzés 74. percében Horváth Detrét könyökölték le akit szintén le kellett cserélni, helyére Csáki József érkezett.
A mérkőzés vége felé csapatunknak megvolt a gólszerzési lehetősége, de Pál Dávid beadását a csereként beállt Kovács Gyuri fejelhette kapura, de a kerületi védők szintén blokkoltak.
Csapatunk egy ponttal gazdagodott, így 25 ponttal maradt a tabella hetedik helyén!
Barna László vezetőedző nyilatkozata a mérkőzésről:
“Természetesen nem arra számítottunk, hogy ilyen támadófutball rukkolunk ki ellenlábasunkkal együtt, ugyanakkor azt tegyük hozzá, az óbudaiak nem egy rossz csapat és mindenképpen pozitívum, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a meccset.”
Fotó Gergely Szilárd