Győzelem a Sárvár ellen

2019-04-29 Off By Németh Ferenc

2019.03.28. Vasárnap 16:30 órakor a Sárvár csapatát fogadtuk az Olajbányász Stadionban!

A hétvégi mérkőzésen Major Mátéra 5. sárga lap miatt, Kovács Györgyre a Pápa elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt nem számíthatott Barna László, így 2 fiatal játékosunk került be a keretbe, Hantos András és Bagó Benedek. Valamint kisebb betegség miatt Horváth Balázs és Vittman Ádám játéka is kérdéses volt.

Barna László a következő a kezdő 11-t küldte ki a pályára: Horvát M., Pál D., Szabó B., Gelencsér A.,Horváth D., Kovács O (Béli M.)., Ekker M (Vittman Á.)., Hetesi P., Kretz B., Vajda R (Horváth B.)., Lőrincz B.

Az első félidőben csapatunk irányította a mérkőzést, próbáltunk fogást találni a sárvári védelmen, ami sikerült a 22. percben. Egy balról érkező beadásra Ekker érkezett aki ellen szabálytalankodtak, így 17. méterről szabadrúgást végezhettünk el, Kovács O., állt a labda mögé, aki nem hibázta el a lehetőséget és a erőteljesen a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát 1-0. Ez után tovább fölényben játszott csapatunk, de helyzetig nem jutottunk el.

A második félidőben Lőrincz passzolt Vittmanhoz, aki a második labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de a védők a gólvonalról mentettek, de a labda Kretzhez jutott, de a ki rohanó védők mellett nem talált utat a labda a kapuba. Ezek után Vajda került lövőhelyzetbe, de a védők jól blokkoltak. A vendégek vérszemet kapva a 62. percben balról vezettek egy támadást és az alapvonalról visszagurított labdát Pető a kapuba gurított 1-1.
Csapatunk ez után szintén irányította a mérkőzést és a hajrában egy balról érkező beadás Kretzhez került, aki Lőrincznek passzolt aki bal lábbal 12 méterről a kapuba lőtt 2-1.

Csapatunk megérdemelten tartotta itthon a harom pontot és sikeresen visszavágott a tavalyi vereségért!