Mindent beleadtak fiataljaink, de vereséget szenvedtünk az Illés Akadémia csapatai ellen!
2020-10-20Az Nb1-es utánpótlás bajnokság következő fordulójában újra egy állami kiemelt akadémia ellen kellett helyt állnia U12-es és U13-as csapatainknak, akik küzdöttek becsülettel, de mindkét csapatunk sajnos vereséget szenvedett! A folytatás se ígérkezik könnyűnek, hiszen szerdán a ZTE Akadémia ellen folytatjuk a bajnokságot, aminek csapataiban 7 kanizsai fiú is szerepelhet majd ellenünk.
U13: FC Nagykanizsa-Illés Akadémia-Haladás 0 – 4 (0 – 2)
Összeállítás: Tóth G, Berkes B, (Nagy M), Szilágyi M, Unger P, (Jankovics Á), Beke M, Lepnyák Sz, (Pintér D), Lepnyák B, (Beke D), Márfi B, Varga P, Lovrek D, Varga P, Farkas D, ( Benczes J).
Kelemen Attila, Ifjovics Ferenc vezetőedzők: Újabb nagyon nehéz mérkőzésre készültünk az Illés Akadémia ellen! Ma nem sikerült úgy kezdeni a mérkőzést, ahogy szerettük volna, hisz már a 2. percben a hálónkba került a labda. Egy fegyelmezetlen helyezkedési hiba miatt, szöglet utáni beívelésből, ez meg is határozta a mérkőzés kimenetelét! Mentünk, hajtottunk, de nem voltunk egy súlycsoportban a vendégekkel, akik egyéni játékban, gyorsaságban, gondolkodásban, technikai fejlettségben előttünk járnak! Sajnos ki kell mondani, hogy jobb játékosokból állnak! Nagy ritkán jutottunk csak át a felezővonalon, szinte csak a védekezéssel voltunk elfoglalva, ami nagy százalékban sikerült, egészen a 23. Percig, akkor egy meg nem értés miatt, egymásra vártak a védőink, újabb gólt kaptunk, ezzel el is dőlt a 3 pont sorsa! A 2. félidőben is sokat dolgoztunk, de csak a nagyobb gólarányú vereséget sikerült elkerülnünk, egy kiváló csapat ellen. Ma nem voltunk eléggé koncentráltak, ha kevesebb hibával játszunk, lényegesebb szorosabb lehetett volna az eredmény, ennek ellenére dicséret a csapatnak, mert a hozzáállással nem volt probléma!
U12: FC Nagykanizsa – Illés Akadémia-Haladás 1-6 (1-2)
Összeállítás: Józsa Z. – Papp B., Fülöp P., Marczin Zs., Domonkos N. – Keszei A., – Varga P., Megyesi B., Hajmás R. – cserejátékosok: Pető N., Sási K.
Gólszerző: Papp Máté (öngól)
Rácz Szabolcs Vezetőedző: Erősen tartalékosan fogadtuk a nyilván jó erőkből álló Illés Akadémia csapatát. Azonban a betegségek által sújtott csapat teljes mértékben felnőtt a feladathoz, és jól megszervezett, majd remekül végrehajtott védekezésünkkel sokáig megnehezítettük az esélyesebb csapat dolgát, így a 45. percig 2-1-es eredményt mutatott a képzeletbeli eredményjelző. Örömteli, hogy az elmúlt hetekben tapasztalt negatív hozzáállást sikerült pozitív irányba billenteni, ezen a mérkőzésen mindenki csúszott mászott a társaiért.
A csapatból egytől egyig MINDENKI dicséretet érdemel!
#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#