Remekeltek U11-eseink az első Régiós Tornán Hévízen! Németh Zoltán különdíjban részesült!

2022-09-29 Off By Németh Ferenc

Elkezdődtek az U11-es korosztály számára kiírt régiós megmérettetések is, ahol hasonlóan hozzánk Körzetközpontok csapatai ellen játszanak gyermekeink. Az első fordul Hévízen volt, ahol Kisiván Gábor tanítványai nagyszerű teljesítményt nyújtottak.

Kisiván Gábor Vezetőedző: Nagyon vártuk már, hogy megkezdjük idén a régiós tornákon a szereplésünket, hiszen a nyáron a felkészülés remekül sikerült, több torna győzelem és jó eredmények születtek a felkészülési meccseken, valamint magas volt az edzéslátogatottság a nyár folyamán. Szombaton az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket, hiszen esős idő fogadott minket Hévízen. Két komplett sorral érkeztünk két u10-es játékossal kiegészülve. Azt mondhatom, hogy az összes mérkőzésen domináltunk nagyon jól működtek együtt a csapatrészek, mutatja ezt a 0 kapott és 17 lőtt gól a 4 mérkőzésen. Az eredmények párosultak jó egyéni, eseteként közönség szórakoztató megmozdulásokkal is. Azt gondolom bizakodva várhatjuk a következő tornát.

A kanizsai csapat különdíjasa: Németh Zoltán a szépe cselei és egyéni megmozdulásaiért.

Eredmények:

Nagykanizsa- Sárvár FC 5-0

Nagykanizsa- Tapolca 4-0

Nagykanizsa-Ajka 4-0

Nagykanizsa- Andráshida TE 4-0