Egyesületünk utánpótlás edzői szakmai továbbképzésen vettek részt!

2026-02-27 Off By Németh Ferenc

Egyesületünk utánpótlás edzői szakmai továbbképzésen vettek részt!
Február 23-án hétfőn szakmai napot tartottunk a Pannon egyetemen klubunk szervezésében, ahol
Berndt András UEFA Youth A licences szakember színvonalas előadását hallgathatták edzőink,
valamint a régióból érkező klubok képviselői.

A szakmai nap során bemutatásra került az FC Barcelona világszerte elismert játékelméleti és képzési
módszertana. Az előadó 2021 és 2025 között két mesterképzést végzett el a Barca Innovation Hub, az
FC Barcelona és a Katalán Testnevelési Egyetem, személyes betekintést nyert a világ egyik legjobb
utánpótlás képzésébe, valamint a klub működésébe. A szakmai nap során láthattuk, hogyan építik fel
az utánpótlásukat, milyen elvek mentén dolgoznak, milyen szerepe van a képzésben a rondónak, a
pozíciós játéknak, vagy a szituációs gyakorlatoknak, illetve a mérkőzésjátékoknak, valamint
egyértelművé vált, hogy miért fontos Barcelonában a győzelmeken kívül az is, hogy hogyan éred el
azt!

Egy igazán inspiráló, tartalmas nap kerekedett a szakmai konferenciából, és külön öröm volt
számunkra, hogy a teljesség igénye nélkül a ZTE, a Pápa, a Tapolca, valamint több Grassroots klub is
képviseltette magát a rendezvényen!