U14-es csapatunk hétvégi beszámolója

2018-03-26 Off By Németh Ferenc

Kozármislenyben vendégeskedett U14-es korosztályunk. A bővebben gombra kattintva olvashatják Bene Gábor korosztályos vezető edző nyilatkozatát.

Rangadót játszottunk Kozármislenyben a hétvégén, hiszen az őszi csapatukhoz képest jócskán megerősített csapattal, valamint az U15-ből visszajátszó játékosokkal vívtuk meg a második tavaszi bajnoki mérkőzésünket. A mérkőzést remek felfogásban kezdtük, játékosaim betartották mindazon utasításokat, amiket megbeszéltünk, illetve amit gyakorlunk immár jó ideje.
Szemre is tetszetős, kombinatív labdabirtoklásra alapuló játékot mutattunk be. Az ellenfél komoly fizikális fölényét mi a játéktudásunkkal kompenzáltuk, igaz ez gólokban nem mutatkozott meg.
A Kozármislenyi csapat a lehetőségeit, a mi egyéni hibáink segítségével kihasználta, míg mi sajnos kapufáig és 4-5 ziccerig jutottunk csak el, amik ezen a mérkőzésen nem mentek sajnos be még 1 méterről sem, így 3-2 arányban vereséget szenvedtünk.
Ennek ellenére szakmailag hatalmas értéke volt a mérkőzésnek, játékosaim minden dicséretet megérdemelnek az eredménytől függetlenül.