Utánpótlás eredmények

Utánpótlás eredmények

2019-04-02 0 By FC Nagykanizsa

U19 és az U17-s csapatunk az Üstökös FC Győr csapatával játszott szombaton.

U19:
Üstökös FC Győr – FC Nagykanizsa 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Horváth Márk, Németh Erik, Bagó Benedek

A mérkőzést Németh István az U19-s korosztály vezetőedzője értékelte:

“Megérdemelt,idegenbeli győzelmünknek köszönhetően ismét bejelentkeztünk a dobogóra esélyes csapatok közé!
Gratulálok a győzelemhez,de kis odafigyeléssel akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk!”

U17:
Üstökös FC Győr – FC Nagykanizsa 1-0 (1-0)

A mérkőzést Visnovics László az U17-s csapat vezetőedzője értékelte:

A tavasz ötödik fordulójában a tabella második helyén álló csapat vendégei voltunk. A mérkőzésen végig a 4-1-
4-1-es rendszerben próbáltunk minél eredményesebben szerepelni. A kispadon tartalék kapus nélkül, egy
mezőnyjátékos ült, Gerencsér és Koller betegség miatt hiányzott, Szabó Barni pedig az U-19-es csapatban játszott.

Az első félidőben bátran felmertük vállalni a játékot és talán ennek is köszönhetően egyenlő partnerek tudtunk
lenni a mezőnyben. A védekező részt nagyszerűen oldottuk meg, ellenfelünk szinte helyzetet sem tudott
kialakítani. A problémák abból adódtak, hogy a támadó harmadba felpasszolt labdákat kevés kivételtől eltekintve
nem tudtuk megtartani. A védekező részből kevés játékos követte a labda útját, ezáltal az egy szem támadónak
nagyon leszűkült a választási lehetősége. Mérkőzés előtt is tudtuk, hogy ellenfelünk középpályán és a támadó
részben jobb játékosokkal rendelkezik, amit a mérkőzés igazolt is. Az első félidő vége előtt szögletből kaptunk
egy elkerülhető gólt. A bekapott góltól nem estünk pánikba, hanem tovább játszottuk a megbeszélteket.
A második félidőben még nagyobb erőket mozgósítottak a támadásokra, a széleken többször kerültek a védőink
mögé, de hol a beadás nem volt jó, de sok esetben a védőink vagy a kapusunk volt a helyzet magaslatán.

Mindent figyelembe véve a játékosok minden dicséretet megérdemelnek, annak ellenére, hogy vereséggel
hagytuk el a játékteret. Végig volt tartás bennük, de az is látszik, hogy rengeteg a lemaradásunk.
A mérkőzés ismét igazolta (amit eddig is tudtunk), hogy az edzéseken rengeteg dolgot kell megtanulni ahhoz,
hogy a jobb csapatok szintjét el tudjuk érni.”

U15 és az U14-s csapatunk szombaton a Haladás VSE csapatát fogadták hazai pályán 10:30 órakor.

U15:
FC Nagykanizsa – Haladás VSE 0-4 (0-0)

U14
FC Nagykanizsa – Haladás VSE 0-5 (0-1)

Az U14s korosztály szintén vasárnap pályára lépett Zalaegerszegen egy Megyei Futsal Döntőben, ahol az Andráshidát sikerült legyőzniük Horváth Gáboréknak és kiharcolták a továbbjutást.

U14 Futsal Döntő:
FC Nagykanizsa – Andráshida 3-2
Gólszerzők: Macaedo de Souza Márk(2), Rákhely Péter

U10:

Kelemen Attila csapata az U10-s korosztály egy tornán vett részt
SMB Pachern csapatánál, ahol az 5. helyen végeztek.

Kelemen Attila értékelte csapata teljesítményét:

U10-as csapatunk egy remek szervezésű tornán szerepelt SMB Pachern csapatánál. A 10 csapatos tornán, az 5 helyet sikerült megszereznünk.Az egész napi teljesítményre sajnos rányomta a bélyegét az óraátállítás miatti nagyon korai kelés. Nem tudtunk eléggé felpörögni. A játékkal nem volt gond, de mindenkin látszott, hogy nem tud kellően koncentrálni.A helyzetkihasználásunk sem volt túl jó. Mindezek ellenére dicséret illeti a gyerekeket, hogy nem adták fel egy pillanatig sem.Biztos vagyok benne, ha ez egy délutáni torna, minimum döntőt játszunk.”