Bravúros döntetlen Érden

2019-05-20 Off By Németh Ferenc

2019.05.19.-én Érden lépett pályára csapatunk a 28. fordulóban 17:30-kor.

A találkozónak volt előzménye, hiszen az őszi fordulóban súlyosan megsérült Vlasics Dániel, ennek tudatában készült csapatunk a találkozóra, Barna László vezetőedző a mérkőzést megelőzően nyilatkozott arról, hogy higgadt tiszta fejjel kell pályára lépni, de ez sajnos az első félidőben nem sikerült. A 25. percben Csáki megkapta az első sárga lapját, majd 3 perccel később a kilépő érdi támadót rántotta le kapunktól 18 méterre, villant a második sárga lap, így a 28. percben emberhátrányba került csapatunk, ekkora az eredmény jelző 1-0-ás hazai vezetést mutatott. Kontrára építettük a játékunkat, de az első félidőben inkább a védekezésre fektette a hangsúlyt csapatunk.

A második félidőben Kovács Gy. helyett Béli M. érkezett a pályára, majd nem sokkal később Vajdát, Hetesi váltotta. Csapatunk rendezte sorait, több kontrát tudtunk vezetni, de sajnos pontatlanok voltunk az utolsó passzoknál vagy befejezéseknél. Az egyik legnagyobb ziccert Lőrincz hibázta el, Kovács Olivértől kapott egy remek labdát, de 14 méterről ballal a kapu mellé lőtt. Az érdi csapat távoli lövésekkel próbált veszélyeztetni, de Borsi bravúrjai kellettek ahhoz, hogy életben tartsa csapatának a pontszerzés lehetőségét. A 77. percben Kovács O. helyett Vittman Ádám érkezett, jelezve ezzel, hogy csapatunk nem adja fel a küzdelmet. A 91. percben Béli a pálya közepéről ívelt a beinduló Lőrincznek, akinek lövésébe az érdi védő próbált blokkolni, de szerencsére a labda jól pattant meg és a kapu bal alsó sarkába gurult. 1-1.
Csapatunk megérdemelten szerzett pontot az ezüst érmes Érd csapata ellen, így 40 ponttal maradtunk a 6. helyen! Jövő héten vasárnap utolsó hazai bajnoki meccsen a Csepel csapatát fogadjuk 17:30-kor.