Utánpótlás eredmények

2019-05-07 Off By Németh Ferenc

2019.05.01. Szerdán az U19 és az U17-s korosztály az FC Ajka csapatához látogatott.

U19:
FC Ajka – FC Nagykanizsa 2-3 (1-1)
Gólszerző: Bagó Benedek(2), Németh Erik

U17:
FC Ajka – FC Nagykanizsa 0-0 (0-0)

A mérkőzést Visnovics László az U17-s, csapat vezetőedzője értékelte:

“A tavasz tizenegyedik fordulójában a tabella harmadik helyén álló csapat vendégei voltunk. A mérkőzés esélyesei a hazaiak voltak, főleg annak tudatában, hogy a mérkőzés napján nem volt tizenegy játékosom. A távol maradottak sérülések, betegségek, családi rendezvények miatt hiányoztak. Az U-15-ös csapattól kaptuk a hiányzó két (Berkes, Józsa) játékost.
A rendelkezésemre álló játékosok nem alkotnának rossz csapatot, ha mindenki megfelelő edzettségi állapotban lenne. Vannak játékosok, akik sérülés után még nem érték el az elvárt szintet, többen iskolai elfoglaltság miatt csak heti két edzésen tudnak részt venni.
A saját tizenhatosunk előterét megszállva és a megszerzett labdákból a két szélen játszó gyors emberünket
megjátszva, próbáltunk eredményesek leni. Védő vonalunkat feljebb toltuk, hogy a magas támadóik minél távolabb legyenek a kapunktól. A kontra támadások alkalmával nekünk is voltak lehetőségeink, de a befejezésekbe hiba csúszót.
A második félidőben a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak, ez által nagy területek maradtak mögöttük szabadon. Póczak és Bedő többször feltehették volna a pontot az i-re, de ez sajnos nem sikerült. Szép lassan kezdet fogyni az erőnk és ez által támadásra egyre kevesebb jutott. A mérkőzés hajrájában a hazaiak mindent elkövettek a győzelem érdekében, de mindig akadt egy játékosunk, aki menteni tudott vagy a kapufa segített ki minket. A hibák ellenére a csapat szintű védekezésünk minden dicséretet megérdemel, mert nagyszerűen oldottuk meg a magas labdák hárítását és a kapunk érintetlen maradt. A kapusunk a mai napon szenzációs teljesítményt nyújtott, voltak bravúrjai és nagyban hozzájárult, hogy a mérkőzés végéig partiban tudjunk maradni.”

Az U15 és az U14-s korosztály szerdán és pénteken is pályára lépett. Szerdán az Üstökös FC Győr csapatát fogadta, pénteken az Andráshida csapatához utaztak.

Szerda:

U15:
FC Nagykanizsa – Üstökös FC Győr 3-6 (2-1)
Gólszerző:Bános Levente(3)

U14:
FC Nagykanizsa – Üstökös FC Győr 2-3 (2-2)
Gólszerző: Kolman Patrik, Horváth Áron

Péntek:

U15:
Andráshida SC – FC Nagykanizsa 1-1 (0-0)

Gólszerző: Kocsis József

A mérkőzést Ifjovics Ferenc, az U15-s csapat vezetőedzője értékelte:

“A mögöttünk álló Andráshida vendégei voltunk a mai napon!Lényegesen jobb összeállításban felállva, rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, helyzetek sokaságát kialakítva, igaz ki is hagyva azokat 0-0-l zártuk a félidőt! A rossz talajú pálya nagyban befolyásolta a játékot, és hogy nem tudtunk kapuba találni, pedig próbálkoztunk jobbról, balról középről is, de vagy a kapufa, vagy a kapus mentett, vagy centiket tévedtünk! Aztán Kocsis József a 62 percben szép egyéni játék után lőtt a jobb sarokba! A 70 percben egy jogtalan szabadrúgás beívelése után a kapunkba fejelték a labdát!! Óriási szerencsével és kemény, helyenként durva játékkal tudták csak otthon tartani az egy pontot az  Andráshidaiak. A döntetlen ellenére gratulálok a csapatnak a lelkes, fegyelmezett játékért, viszont az ilyen meccseket gólokkal kell nyernünk a továbbiakban.”

U14:
Andráshida SC – FC Nagykanizsa 0-14 (0-6)

Gólszerző: Kolman Patrik(3), Erdei Dávid(2), Sámi Bálint, Heiszter Bálint, Rákhely Péter, Macedo De Souza, Mismás Dávid, Varga Péter, Tuboly Dániel(2), Üst Zalán

Az U13 és az U12-s korosztály Szombaton hazai pályán fogadták a Király SZE csapatát.

U13:
FC Nagykanizsa – Király SZE 2-1 (1-0)
Gólszerző: Kadrija Arianit, Takács Soma

U12:
FC Nagykanizsa – Király SZE 2-1 (1-1)
Gólszerző: Varga Péter, Nagy Máté