Vereség Komáromban

2019-05-07 Off By Németh Ferenc

2019.05.05-én Vasárnap Komáromban folytatta a bajnokságot az FC Nagykanizsa.

Barna László csapata csupán egy pont hátránnyal volt lemaradva a Komárom csapatától, aki az 5. helyet foglalta el a tabellán és egy győzelemmel javíthatott volna az FC Nagykanizsa a tabellán elfoglalt helyén!

Az első félidőben csapatunk mezőfölényben játszott, remek passzjátékkal és szép támadásokkal uraltuk a félidőt, a mérkőzés 18. percében Vajda passzolt Kretznek, aki a tizenhatoson belül a kapu jobb oldalába célzott, de a komáromi kapus hárította a lövést. A mérkőzés 38. percében egy remek támadást követően Vajda gurított Lőrincznek, aki tisztára cselezte magát és a kapu bal felső részébe csavarta a labdát 18 méterről, így kialakítva az 1-0-ás félidei eredményt.

A második félidőben szerkezetet váltott a komáromi csapat, de a második félidő elején folytatódott a kanizsai roham, Vittman kétszer lövőhelyzetig cselezte magát, de a védők blokkolták a lövését, majd nem sokkal később egy félpályán szerzett labdából kontrázott csapatunk, Vittman indult meg a jobb szélen, aki az üresen érkező Kretzhez passzolt, egy szép átvételt követően 14 méterről elhibázta a gólhelyzetet. Ez után a komáromi csapat vérszemet kapott, a csereként beállt Hajba szinte első labdaérintéséből gól fejelt a 65. percben. Majd a kapott gól után szintén csapatunk támadt, Vittman húzódott a bal szélre, aki a védőjét megverve a kapust átemelte és az üres kapura tartó labdára már nem tudott tovább menni, mivel a komáromi kapus egy eléggé vitatható szabálytalansággal megállította, de a bíró sípja néma maradt! A 87.percben Kenesei elé került a labda, aki 16 méterről a kapu jobb oldalába gurította a labdát. 2-1. A mérkőzés 90.percében Kovács György lőhetett tizenhatoson belülről, de a komáromi kapus szintén hárított.

Csapatunk 36 ponttal maradt a 6. helyen, 4 ponttal lemaradva az 5. helytől! Jövő héten a MOL Vidi II. csapatát fogadjuk az Olajbányász Stadionban!