Magabiztos győzelem a második fordulóban is!

2022-09-05 Off By Németh Ferenc

Szombaton a PVSK. csapatának otthonába látogattunk. A Simple Női Kupa keretén belül találkoztunk legutóbb velük, ahol is vereséget szenvedtünk.

 

Benedek József vezetőedző:

Azért is volt kiemelt jelentőségű számunkra a mérkőzés, mert éreztük, hogy nem képviselnek az akkori eredménynek megfelelő játékerőt (7:1). De ezt bizonyítanunk kellett. Mind ez mellett, így a papírforma is mellettük szólt.

Arra készültünk, hogy kontra játékra fognak alapozni. A játék képe ezt bizonyította is, hisz első sorban a védekezésre fordították energiájuk nagy részét. Ebből az lett, hogy a két 16-os között alakult ki nagy küzdelem. A játékot mi irányítottuk, de támadásainkban nem volt kellő átütő erő.

A 33. percben szabadrúgáshoz jutottunk jobb oldalról, a 11-es pont magasságában. Szollár B. állt a labda mögé, majd nagy erővel lőtt a hosszú felsőbe 1:0. Kicsit visszaesett a játékunk a félidő végéig. Egyet “fújtunk” és tartottuk az eredményt.

A 2. félidőt is mi kezdtük jobban. A labdabirtoklási arányt tekintve kb. 75-25% volt a javunkra. De ezt továbbra sem tudtuk gólra váltani. A 60.percben szögletrúgáshoz készültünk Szollár B. végezte el. Labdáját a pécsi kapus csak “besegíteni” tudta 2-0! Ezt követően lett nyugodtabb a játékunk, és támadásainkat átlövésekkel próbáltuk befejezni. Ennek eredménye képen a 68. percben ismét Szollár B. góljának örülhettünk. Egy jó passzjátékot követően lőtte ki a hosszú sarkot 20 méterről 3:0. A hátra lévő időt a hazai csapat térfelén töltöttük. Egy szabadrúgást végeztek el kapunktól 17 m-re. Más komolyabb veszély nem fenyegette kapunkat.

Az eredményt és a mérkőzés képét tekintve megérdemelten nyertünk. A támadás vezetéseinken, és a befejezéseken dolgoznunk kell. Nehéz dolgunk volt az első félidőben, hisz egy védekezésre beállt csapattal találtuk magunkat szembe. Mihelyst kivettük a kontra lehetőségeiket a játékból, fegyverteleneknek tűntek. A védekezésük, tömör, zárt volt. Aztán az átlövések “fegyvertárát” használva, elértük célunkat. “Jól néztünk ki”, és kellően motiváltak voltunk.

Visszavágtunk akkor amikor az számunkra fontos volt!!

 

Női NBII. Nyugati csoport 2. forduló PVSK – FC Nagykanizsa (0-1) 0-3

 

Összeállítás: Andor T., Molnár R., Gergelics C. (Pintér D.), Farkas Cs., Németh P., Szollár B., Sóstai L., Szabó Zs., Nagy-Fáró D., Vizi Sz. (László Zs.), Köröcz B.,

Csere: László Zs., Pintér D.

 

Gólszerző: Szollár B. (3)