Remek rajtot követően 5 mérkőzés után az élen áll Németh István U14-es csapata!

2022-10-12 Off By Németh Ferenc

Az U14-es Regionális bajnokságban szereplő csapatunk nagyszerű teljesítményt nyújt, hiszen 4 győzelem mellett, mindössze egy vereséget szenvedtek. Örömteli, hogy a mutatott játék is kezd Németh István vezetőedző elvárásainak megfelelően alakulni, aminek az eredménye az első hely jelenleg. Így tovább srácok!

Mérkőzések:

  1. Hazai győzelem a nyitányon!

U14 – es csapatunk, hazai környezetben győzelemmel kezdte a 2022 – 2023 – as bajnokságot! Csapatunk az első félidőben szerzett lét góljának köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott a Kozármisleny fiataljai ellen!

U14 : FC Nagykanizsa – Kozármisleny :  2 – 0 (2 – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Szili B., Domonkos N.(Horváth B.),Papp B.,Knausz F., – Fülöp P.,Szklenár  G.,Varga P., -Farkas B.,Tóth R.(Farkas L.),Gémesi L.(Hajmás R.)

Gólszerzők: Szili B., Varga P.

Németh István Vezetőedző: Gratulálok a fiúknak életük első nagypályás mérkőzésén nyújtott teljesítményéhez! Ugyan csak nyár óta dolgozunk együtt, de látszik, hogy egy mentálisan erős és sikerre éhes társaságot örököltem Ifjovics Ferenc kollégámtól! Remélem a közös munka gyümölcseként még sok ilyen sikerben lesz részünk! Hajrá U14!

 

2.Tartalékos csapattal, de tisztes helytállással!

Nem kevés sérült és beteg játékosának hiányát megérezte U14 – es csapatunk! A sok hiányzó ellenére is a mérkőzés 60. percéig az történt a pályán, amit a mi csapatunk szeretett volna! Mindezek ellenére a végére megérdemelt hazai győzelem született!

U14 : Pécsi VSK – FC Nagykanizsa :  3 – 0 ( – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Hajmás R.,Fogarasi M.,Papp B.,Knausz F., –  Fülöp P.,Szklenár G.,Varga P., -Kálmán M.,Ruschel T.,Gémesi

Németh István Vezetőedző: Sajnálom a fiúkat, hisz szervezetten, agilisan játszottak, helyzeteink voltak melyek azonban kimarattak. Az első gólig a sok hiányzó ellenére meccsben voltunk,tudtuk irányítani a mérkőzést!A kapott gól megpecsételte a sorsunkat hisz nem tudtunk frissíteni és kicsit elfáradtunk a végére!Ennek ellenére elégedett vagyok a látottakkal, tudom, hogy több van a társaságban!

 

3.Magabiztos győzelem az első helyezett otthonában!

U14 – es csapatunk fegyelmezet, jó és eredményes játékának köszönhetően, megérdemelten hozta el a három pontot a tabella első helyén álló Dombóváriak otthonából! Csapatunk a mérkőzés végéig magabiztosan futballozott és végig irányítani tudta a játék alakulását!

U14 : Dombóvári VSC – FC Nagykanizsa :  0 – 5 (0 – 4) 

Összeállítás: Józsa Z. – Hajmás R.,(Kálmán M.)Farkas B.,Papp B.,Knausz F.(Fogarasi M.), – Fülöp P.,Szklenár Z.,Varga P., -Szili B.,Ruschel T.(Tóth R.),Gémesi L.(Spollár Z.)

Gólszerzők: Varga P.(2),Ruschel T.,Szklenár G.,Spollár Z.

Németh István Vezetőedző: Csak gratulálni tudok a fiúknak a teljesítményükhöz! A mai napon kétség nem fért hozzá hogy melyik a jobb, érettebb futballt játszó csapat! Külön öröm számomra hogy az első félidőben érezhető volt, hogy élvezik, amit csinálnak, és az kell, hogy a jövőben is ez legyen a fő irányvonal! Sok sikert kívánok!

 

4.Kétszámjegyű győzelem, hazai pályán! Varga Patrik hétszer volt eredményes!

U14 – es csapatunk hazai környezetben, végig motiváltan és helyenként sziporkázva aratott kétszámjegyű győzelmet a Bonyhádi fiatalok felett!Csapatunk nagyarányú győzelméhez gólratörő és eredményes játék párosult!

U14: FC Nagykanizsa – Bonyhádi VSC :  21 – 2 (10 – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Hajmás R.(Csöndes P.),Fogarasi M.(Spollár Z.),Papp B.,Knausz F. – Gerencsér B.(Kámán M.),Szklenár G.,Varga P., -Szili B.,Ruschel T.,Gémesi L.

Gólszerzők: Varga P.(7),Gémesi L.(4),Ruschel T.(3),Papp B.(3),Szili B.(2),Szklenár G.(2),

Németh István Vezetőedző: Gratulálok a győzelemhez és főként ahhoz, hogy a megbeszélteknek megfelelően gólratörően és végig motiváltan futballoztunk! Plusz örömként kell megemlíteni, hogy jó pár támadásunk meseszépre sikeredett és ráadásként ezeket még gólszerzéssel is sikerült lezárnunk! Úgy gondolom, hogy a mai napon a fiúk kiszolgálták a szépszámú közönséget és ezért mindenképpen jár a dicséret! Hajrá fiúk!

 

5.Ellentétes félidők az álmosító őszi napsütésben! Győzelem a stadionban!

Unalmas, álmosító első félidő után felpörögve, megérdemelt, de kötelező  győzelmet aratott U14 – es csapatunk, amely győzelmét az Olajbányász Stadion gyepszőnyegén érte el!

U14: FC Nagykanizsa – Nagyatádi VSE :  5 – 0 (1 – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Domonkos N.(Hajmás R.),Farkas B.,Fülöp P.,Knausz F. – Gerencsér B.(Fogarasi M.),Szklenár G.(Papp B.),Varga P., -Szili B.,Ruschel T.(Tóth R.),Gémesi L.(Csöndes P.)

Gólszerzők: Varga P.(2),Tóth R.(2),Fülöp P.

Németh István Vezetőedző: Kiábrándító első félidőt produkáltunk, de szerencsére a mérkőzések két félidőből állnak, így a második játékrészre sikerült rendeznünk a sorokat és összességében megérdemelt győzelmet arattunk! Fontos a folyamatos figyelem és motiváció fenntartása! Céljaink elérése érdekében nem engedhetjük meg magunknak a lazaságot, könnyelműséget! Csak motivált, fegyelmezett játékosokat akarok látni a pályán! Gratulálok a győzelemhez!