Győzelem, döntetlen és vereség is volt az elmúlt hetekben U14-es csapatunk életében, de a hétvégi magabiztos győzelem az első helyezett ellen, újra a tabella élére repítette Németh István csapatát.

2022-11-09 Off By Németh Ferenc

Bravúros, ugyanakkor magabiztos győzelmet aratott U14 – es csapatunk, akik az első helyezett dombóváriakat győzték le közönségszórakoztató mérkőzésen! Fiataljaink győzelme minden szempontból megérdemelt és az elmúlt két mérkőzés botlásai után fontosnak is mondható a dobogós küzdelemben!

 

Kihagyott helyzetek, lelkes hazaiak, vereség a vége!

Vereséget szenvedett és így a harmadik helyre csúszott vissza U14 – es csapatunk! Ifjaink a Kozármisleny vendégeként, gyenge játék mellett, ugyanakkor mégis sok helyzetet kialakítva, de sajnos azokat elpuskázva szenvedték el szezonbeli második vereségüket!

U19 Kozármisleny – FC Nagykanizsa  2 – 1 (1 – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Szklenár G.,Fogarasi M.,Domonkos N.,Knausz F, – Gerencsér G.,Fülöp P.,Varga P., – Szili B.(Kálmán M.),Tóth R.(Papp B.),Gémesi L.(Spollár Z..)

Gólszerzők: Domonkos N.

Németh István Vezetőedző: Sajnos ez a vereség már hetek óta érett, hiába volt a sok figyelmeztetés, figyelemfelhívás! Mentális és hozzáállásbeli problémáinkat csak mi tudjuk megoldani, csak magunkra számíthatunk! Mindezek ellenére, ha helyzeteink felét berúgjuk, akkor is győzelmet szerezhettünk volna! Hétvégén újabb rangadó vár ránk, az elmúlt kettőből egy pontot sikerült szereznünk Ideje lenne rangadót nyernünk!

 

Fülöp Patrik mesterhármasával 0 – 3 – ról sikerült felállni a PVSK elleni rangadón!

Az első és második helyezett csatája, ellentétes félidőket és igazi közönségszórakoztató mérkőzést hozott! Az első félidőben a vendég Pécsiek negyedóra játék után már három góllal is vezettek, melyet csapatunk Fülöp Patrik vezérletével a második játékrészben egalizálni tudott!

U19 FC Nagykanizsa – Pécsi VSK  3  – 3 (0 – 3) 

Összeállítás: Józsa Z. – Szklenár G.,Farkas B.,Papp B.,Knausz F, – Gerencsér G.,Fülöp P.,Varga P., – Szili B.,Domonkos N.,Gémesi L.

Gólszerzők: Fülöp P.(3)

Németh István Vezetőedző: Igazi rangadóhoz méltó mérkőzést láthatott a szépszámú nézőközönség! Sajnos csapatunk átaludta az első játékrészt és negyedóra után három pontrúgásnál is csak asszisztálni tudtunk! A második játékrészre azonban büszkék lehetünk, hisz hitünket megtartva ellenfelünket olyan nyomás alá tudtuk helyezni, melynek eredményeképp egyenlíteni tudtunk, és ha Fortuna kicsit adakozóbb kedvében lett volna, az utolsó percben még a győzelmet is megszerezhettük volna! Mindazonáltal a két ellentétes félidő miatt, igazságosnak mondható az eredmény! Sok sikert a folytatásra!

 

 

Győzelem a rangadón!

U19: FC Nagykanizsa  – Dombóvári FE  6 – 1 (2 – 0) 

Összeállítás: Józsa Z. – Spollár Z.(Fogarasi M.),Farkar B.,Domonkos N.,Knausz F.(Csöndes P.), – Gerencsér G.,Fülöp P.,Varga P., – Szklenár G.,Papp B.,(Tóth R.),Gémesi L.(Hajmás R.)

Gólszerzők: Varga P.(3),Papp B.(2),Fülöp P.

Németh István Vezetőedző: Igazi férfimunkát tettek le a srácok az asztalra! Teljes mértékben megérdemelt győzelmet arattunk és még élvezetes futballt is produkáltunk! Remélem ez a győzelem az elmúlt hetek gyengébb színvonalú játékának a végét eredményezi és most már felszabadultan ismét élvezni tudjuk ezt a gyönyörű játékot! Gratulálok a fiúknak! Sok sikert a folytatáshoz!