Nagyszerűen indította a tavaszi szezont U12-es csapatunk!

2023-03-22 Off By Németh Ferenc

Kisharmadás Gábor vezette U12-es csapat két idegenbeli győzelemmel indította a tavaszi bajnoki szezont, ahol nem csak a győzelmeknek örülhettünk, hanem kimondottan jól játszva, sok gólt rúgva vettük az első akadályokat!

U 12:  FC Ajka–FC Nagykanizsa 0-5 (0-2)

Összeállítás: Huszár Z.- Budai A,Lang M, Faragó(Gilicze G.), Traub Á(Horváth Á),

Kerekes M(Horváth N),Kálmán M,Pongrácz Á, Kovács E.

Gólszerzők: Kerekes M (2),Kovács E,Traub Á ,Kálmán M.

Kisharmadás Gábor vezetőedző:

Fontos győzelem született a tavaszi szezon első mérkőzésén, amelyen a csapat elszántságot és nagy győzni akarást mutatott. A mérkőzést nagy szélben játszottuk, ami megnehezítette a játékosok dolgát nagyon, de jól alkalmazkodtak a helyzethez. Szervezetten védekeztünk nem igen találták meg az ellenszert a játékunk ellen. A helyzeteinket jó arányban tudtuk értékesíteni, a labdakihozatalunk jól működött, szélén próbáltuk felépíteni támadásainkat. Jól kezdtük a találkozót egy szép átlövés után megszereztük a vezetést, és utána magunkhoz is ragadtuk a kezdeményezést és egy szép letámadás után növeltük előnyünket és 2-0 vezetéssel mentünk szünetre. Második játékrészben okosan taktikusa játszva, szép támadásokat vezetve sikerült még háromszor betalálnunk és ezzel bebiztosítani a győzelmünket. A mérkőzés folyamán domináltunk végig, de a végére elfáradtunk, ami érthető és akkor tudott az ellenfelünk pár helyzetet kialakítani. Ami különösön pozitívum még hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a mérkőzést és győzelemmel kezdeni a tavaszi szezont.

Gratulálok a csapatomnak nagyot mentek!                                                               

U 12:  Andráshida TE– FC Nagykanizsa 0-13 (0-13)

Összeállítás: Bácskai D.(Huszár Z.) Szőke Z(Vadász T), Lang M (Kovács E), Budai (Huszár Á), Traub Á (Pölcz I), Kerekes M(Rodek G), Kálmán M, Pongrácz Á (Horváth N), Láng L. (Faragó M).

Gólszerzők: Kálmán (5),Kerekes (2),Huszár (2), Rodek (1),Faragó(1),Pölcz (1),Horváth (1)

Kisharmadás Gábor vezetőedző:

Hétvégén az Andráshida Te csapatához látogattunk. A csapat nagy lelkesedéssel várta a mérkőzést. A mérkőzést nagyon jól kezdtük a megbeszéltek szerint nekimentünk ellenfelünknek már a 10 percen kétgólos előnyben voltunk, és sorra alakítottuk ki a helyzetek, amiket nagy részben értékesíteni is tudtunk. Az ellenfelünk térfelén sikeres volt a letámadásunk ez által nem tudták támadásaikat felépíteni, és a letámadásunkkal több gólt is szereztük és helyzetet alakítottunk ki. Kombinatívan játszottunk, a labdakihozatalunk működött, a támadásainkat fel tudtuk építeni. A védekezésünk is jó volt és ennek köszönhetően újabb mérkőzést tudtunk kapott gól nélkül lehozni, amit úgy gondolok, hogy pozitívum. Több szép gólt rúgtunk, a srácok felszabadultan és kreatívan játszottak, sok szép támadást vezettünk. Jó volt látni, hogy visszakaptam olyan dolgokat, amiket edzésen gyakorlunk. A helyzetkihasználásunk is javult, ami a rúgott gólok számában is megmutatkozott, bár a második félidőben kicsit belealudtunk a mérkőzésbe a biztos vezetés tudatába, bár a helyzeteink akkor is megvoltak, de nem koncentráltunk eléggé és ennek eredményeképp nem tudtunk értékesíteni őket. A mérkőzés összképét tekintve magabiztos győzelmet arattunk, de úgy gondolom, hogy nem szabad elszállnunk ettől a sikertől, a földön kell maradnunk,és ugyan úgy dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük,és akkor a továbbiakban is elérhetünk hasonló sikereket.

Gratulálok a csapatnak csak így tovább!

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#