Figyelem, változtak a egészségvédelemi intézkedések a sportrendezvényekre vonatkozóan!

Figyelem, változtak a egészségvédelemi intézkedések a sportrendezvényekre vonatkozóan!

2020-11-06 0 By Németh Ferenc

Figyelem, változtak a egészségvédelemi intézkedések a sportrendezvényekre vonatkozóan!

A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről

3. A kulturális rendezvényekre és helyszínekre, a mozielőadásokra, valamint a sportrendezvényekre vonatozó védelmi intézkedések

3. § (1) A 2. § (1) bekezdése szerinti rendezvény fogalma alá nem tartozó, az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott esemény, függetlenül annak nyilvánosságától – különösen színház, tánc-, zeneművészet –, a mozielőadás, valamint a nem nemzetközi sportrendezvény (a továbbiakban együtt: kulturális vagy sportrendezvény) a (2) és (3) bekezdés szerint tartható meg.

(2) A kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével

a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és

b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

(3) A kulturális vagy sportrendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen

a) a páholyokban,

b) a kulturális vagy sportrendezvény szünetében,

c) a kulturális vagy sportrendezvény létesítményének területén, illetve

d) a kulturális vagy sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben.

(4) A  (2) és (3)  bekezdés szerinti védelmi intézkedések betartásáról és az  ahhoz szükséges feltételek biztosításáról a  kulturális vagy sportrendezvény szervezője, illetve a  kulturális vagy sportrendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni. Azt a  személyt, aki a  szervező, az  üzemeltető, illetve a  szervező vagy az  üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem tartja meg a  (2) és (3)  bekezdés szerinti védelmi intézkedéseket, a  szervező, az  üzemeltető, illetve a  szervező vagy az  üzemeltető alkalmazottja köteles a  látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja. (5) A  nemzetközi sportrendezvényekre a  9.  §-ban meghatározottakon túl a  nemzetközi szövetség előírásai alkalmazandóak.

Védőmaszk használata kötelező!