Mérhetetlenül büszkék vagyunk! Két kanizsai fiatallal a kezdőben állt fel az NB1-ben a Budapest Honvéd! Kocsis Dominik és Tóth-Gábor Kristóf élvonalbeli játékosok lettek!

2020-11-06 Off By Németh Ferenc

Nem új keletű dolog, hogy klubunktól a legtehetségesebb gyerekek kiemelt akadémiákon folytassák pályafutásukat, hiszen nevelő klubként törekszünk is arra, hogy olyan képzést adjunk a gyerekeknek, hogy amennyiben tehetségük arra méltatja őket tovább tudjanak lépni. Jelenleg is több játékosunk játszik a ZTE Akadémia, az Illés Akadémia, és a Puskás Akadémia csapataiban, akiknek pályafutásukat figyelemmel is követjük.

Mindig büszkeség és boldogság számunkra, ha egy játékos a legmagasabb szinten tud helyt állni, és ez történt most is, hiszen a tőlünk indult 18-éves Kocsis Dominik az Nb1-es debütálás után azonnal már a kezdőcsapatban lépett pályára a Budapest Honvéd színeiben a Pancho Arénában.

Tóth-Gábor Kristóf egykori remek csatárunk pedig az Illés Akadémiát érintve a nyáron érkezett a Honvéd első csapatához, ami ugyancsak óriási dolog az utánpótlás válogatott játékos esetében!

Büszkék vagyunk rátok, büszkék vagyunk a veletek dolgozó, és titeket elindító kanizsai nevelő edzőkre, drukkolunk, hogy minél több kanizsai gólnak tapsolhassunk az NB1-ben a jövőben!

Hajrá Kristóf! Hajrá Dominik!

fotók hivatkozása: Budapest Honvéd hivatalos oldala

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#