Veretlen maradt az U17, meggyőző játékkal nyert az U19 idegenben és már ők is a dobogón vannak!

2020-11-09 Off By Németh Ferenc

A Kaposvári Lobogóhoz látogattak legnagyobb korosztályú csapataink, ami az U17-nél rangadónak számított, míg az U19-nél magasan esélyesebbek voltunk. Egy rendkívül rossz talajú pályán egy döntetlennel és győzelemmel abszolváltuk a somogyi túrát!

U17: Kaposvári Lobogó – FC Nagykanizsa 1-1 (0-1)

Összeállítás: Herman – Szmodics, Belső, Üst, Mismás – Macedo(Tersztenyák), Erdélyi(Dömötör), Rákhely – Horváth László(Heiszter), Horváth Áron, Kolman

Gólszerzők:  Kolman

Csáki József Vezetőedző:

Szombat délelőtt 10:00-kor szép időben, egy nagyon rossz minőségű pályán játszottunk Somogyjádon a Kaposvári Lobogó ellen. Az első 10-15 percet odaadtuk ellenfelünknek és hagytuk őket kezdeményezni. Szépen lassan magunkra találtunk és átvettük a játék irányítását, ami helyzetekben és gólban is megmutatkozott. Gólunk szép egyéni akcióból indult a bal szélen, amit egy pontos beadás követett, amire jól érkeztünk és precízen be is fejeztük. Az első félidő végén és a második félidő elején több helyzetünk is akadt, amivel eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos ezt elszalasztottuk és a fociban a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. Jött is egy pontrúgás, amiből gólt kaptunk, ezek az egész meccsen veszély forrásnak bizonyultak. Szögletből még akadtak helyzeteink, de ezeket a rossz érkezések miatt nem tudtuk gólra váltani. Örülök az egy pontnak, mivel az ellenfélből minden játékos idősebb volt nálunk és mivel az ellenfélnek a 90. percben egy 100 % ziccere volt, amit szerencsére kihagytak. Csapatom győzelmi szériája megszakadt, de veretlenségünket megőriztük.

U19: Kaposvári Lobogó – FC Nagykanizsa 0 – 7 (0 – 4) 

Összeállítás: Berkes D.,(Bocskai P.), – Vető B.,(Schmidt Á.),Füzesi P.,Rozs P.,Szilágyi A., – Szabó M.,Szabó B.,Faller K., -Balogh L.,(Koller G.),Csavari B.,(Kocsis J.),Bános L.

Gólszerzők: Csavari B.,Bános L.,Szabó B.,Szabó M.,Balogh L.,Faller K.,Koller G.

Németh István Vezetőedző: Gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez! Minden mérkőzés nehéz, hol azért, mert az ellenfél erős, hol azért, mert a gyengébb ellen meg kell tartanod a motiváltságodat! Mi az utóbbi időben ezen kritériumoknak sikeresen megfeleltünk, cserébe felléphettünk a dobogóra! A neheze azonban most következik. A soron következő négy mérkőzés megmutatja, hogy hová is tartozunk, mennyi is van bennünk! Ezen mérkőzések sikeres megvívásához kívánok tiszta fejű gondolkodást  és sok sikert! Hajrá!

#fcnagykanizsa#utánpótlás#hajrákanizsaifoci#