Vereség hazai pályán a Csepel ellen!

2023-05-18 Off By Németh Ferenc

Benedek József vezetőedző:     

 Hétvégén a tabella második helyén álló Csepel volt a vendégünk. A papírforma nem nekünk kedvezett, de egy tisztes helytállásban azért reménykedtünk.

Így is kezdtünk. Igaz nem mi irányítottuk a játékot, de szervezetten védekeztünk, szorványos kontrákkal. A 35. percben védőnk kezéről a hálónkba pattant a labda egy beívelést követően. Majd 8 percre rá büntetőből már 0:2 az eredmény. Igy mentünk szünetre. Próbáltuk összekapni magunkat mentálisan, de a 43. és a 49. percben ki nem kényszerített hibákból ” buta ” gólokat kaptunk. Ugyan szépíteni tudtunk Nagy-Fáró révén, de továbbra is szorgalmasan hibáztunk. Így 1:6 lett a vége sajnos.

Azt gondolom, hogy még ha nagyarányúnak is mondható a vereség, a mérkőzés képe alapján nem volt benne ennyi. Végre jó lenne már mérkőzésről mérkőzésre nem magunkat megverni, vagy legalább is hibáinkkal ilyen arányban segíteni ellenfeleinket. Ezt a játékot az nyeri, aki kevesebbet hibázik! Dekoncentráltan, önbizalom nélkül nem csak ebben a játékban, hanem az életben sem lehet boldogulni!

Nem volt jó sportélmény!

 

Női NB II. Nyugati csoport 20. forduló FC Nagykanizsa – Csepel FC 1-6 (0-2)

Összeállítás: Andor T., Molnár R., Gergelics C.(Vizi Sz.), Farkas Cs., Németh P.(Pintér D.), Szollár B., Sóstai L., Balassa A., Szabó Zs., Nagy-Fáró D.(Balassa D.), Báder M.

Csere: Sebők V., Balassa D., László Zs., Szokol D., Pintér D., Vizi Sz.

Góllövő: Nagy-Fáró D.