#kanizsafoci
Megtartottuk az utolsó körzetközponti U11-es edzésünket az évben. Csütörtökön egy jó hangulatú egymás közötti játékkal zártuk az őszi szezont. Örülünk…
Elmaradt mérkőzést pótoltunk szerdán a Szekszárd csapata ellen hazai pályán. U17-es csapatunk egy hullámzó mérkőzésen magabiztosan, 6 gólt szerezve gyűjtötte…
Hazai pályán, óriási esőben játszotta vasárnap utolsó mérkőzését a Lukács István vezette U14-es csapatunk! U14: FC Nagykanizsa- Balatonlelle 5-1 (1-0)…
A szövetség döntése értelmében a decemberre tervezett Bozsik teremtornákat lefújták, de kihasználva az alkalmat, hogy üres volt a Bányász Csarnok,…
Igazi rangadóra utaztunk a szezon zárásaként Kozármislenybe, ahol közvetlen riválisunkkal mértük össze tudásunkat. A mérkőzés első félidejében nagyszerű teljesítményt nyújtva…
A hideg idő ellenére is utánpótlás csapataink edzésben vannak ugyanis, elmaradt mérkőzések pótlására kerül sor az U14 és az U17-es…
Millei Bálint győztes mérkőzésen mutatkozhatott be bajnoki mérkőzésen a felnőtt csapatban. Bálint 2010-ben kezdett el klubunkban játszani, majd zalaegerszegi és…
Izgalmas, küzdelmes mérkőzésen döntetlent játszott Szombathelyen az Ifjovics Ferenc edzette U13-as csapatunk, így egy nagyszerű őszi szezont tudtak lezárni ezzel…
U17-es csapatunk Iváncsán vendégszerepelt, ahonnan végül egy pontot sikerült elhoznunk. Sérülések és betegségek miatt U16-os játékosok is szerepet kaptak, ettől…