Megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet, egygólos vereség idegenben!
Nem sikerült győzni az U14-es csapatunknak idegenben sajnos, a gyerekek rengeteg helyzetet kidolgoztak, viszont ebből csak kettőt sikerült gólra váltanunk.…
#kanizsafoci
Nem sikerült győzni az U14-es csapatunknak idegenben sajnos, a gyerekek rengeteg helyzetet kidolgoztak, viszont ebből csak kettőt sikerült gólra váltanunk.…
Immár hatodik alkalommal szerepeltünk az ősz folyamán a régiós Boszik tornán, ami eredetileg az U11-es korosztálynak szól, de több esetben…
Sikeres ovifoci programunknak köszönhetően, egyre nagyobb az érdeklődés ovifoci foglalkozásaink iránt, mind a gyerekek és szülők részéről, mind pedig az…
Folytatódott a megyei U16-os bajnokság, csapatunk vasárnap a Lenti vendége volt, míg kedden már Kiskanizsán volt jelenése a Mutter Attila…
Már az 5. alkalommal rendezték meg az őszi szezonban az U11-es régiós Bozsik tornát ezúttal Szombathelyen ahova többnyire U10-es fiatalokat…
Öthetes győzelmi sorozatát szakította meg U19 – es csapatunk, aki nem bírta el több beteg és sérült játékosa hiányát. Sajnos…
Hazai mérkőzést játszott az U14-es csapatunk, mely a jó erőkből álló Mohács csapatát látta vendégül az Olajbányász pályán! Távoli gólokat,…
Péntekre előrehozott mérkőzéssel folytatódott az Ifjovics csapat bajnoki programja, akik a Tapolca vendégei voltak. Nehéz küzdelmes mérkőzésen két gólos győzelmet…
Második sikeres Ligetváros sportprogram sorozatunkat valósítottuk meg, mely most szeptember lezárult. A TOP-6.9.1.-15-NA1-2016-00001 „Együtt Ligetvárosért” azonosítószámú és című projekt keretében…