Gyenge játékkal vereség Pápán!
Benedek József vezetőedző: A ’papírforma’ alapján nekünk volt kedvezőbb a helyzetünk a mérkőzés előtt. A kezdés után már látszott, hogy…
#kanizsafoci
Benedek József vezetőedző: A ’papírforma’ alapján nekünk volt kedvezőbb a helyzetünk a mérkőzés előtt. A kezdés után már látszott, hogy…
Domján Péter vezetőedző: Álmosan kezdtük a találkozót, aminek az lett a vége, hogy vezetéshez jutott a hazai csapat. Sok egyéni…
Az elmúlt heti munkánk arról szólt, hogy (FC Nagykanizsa – ZTE) rangadó lesz szombaton. Ez jó mentális alapot jelentett a…
Domján Péter megbízott másodedző: Ismerve a Kozármislenyi (Novai) csapatot, jól feltudtuk készíteni lányainkat az ellenfélre. Az első félidőben, minden úgy…
Domján Péter vezetőedző: Azzal kell kezdenem, hogy sajnos a mai napon hadilábon álltunk a helyzetkihasználással. Az első harmadban itt is…
Domján Péter vezetőedző: Sajnálatos módon az első játékrészben mindenki saját maga alatt teljesített, úgy látszott megijedtünk ellenfelünktől, így 2 gólos…
Nehéz mérkőzésre számítottunk Almásfüzitőn. Ezt elsősorban a sérült játékosaink száma miatt alakult így. De azért bíztunk a sikerben. Benedek József…
Leány Regionális U-16 HNP Dél-Nyugati csoport 1. forduló Siófok Bányász SE – FC Nagykanizsa 2-11 (0-2) Összeállítás: Vékási F., Horváth…
Két meccsen vagyunk túl. Ismeretlen területen vágtunk bele a labdarúgás egyik szakágába, kiegészítve a nagypályás bajnokságot. Domján Péter edző: Az…
Ismét nehezebb ellenfél. Ismét ‘ betli ‘. Benedek József vezetőedző: A papírforma nem mellettünk szólt, hisz a mezőnyt vezető Budaörs…